„Merek, mert szembenézek démonaimmal.”
Eleven pillanat volt az első lélegzetvételem…
Megelőzte a dermesztő halálfélelem, majd meleg megnyugvás, és határtalan béke.
Testetöltöttségem kiszolgáltatottságát azóta is érzem.
Sebezhetőségem révén gyűjtöttem jópár heget, és mellé az érzetet, hogy nehogy mégegyszer megtörténjen.
Nem akarom, hogy fájjon. Ne érjen szégyen…
Valahogy így alakult ki megannyi gátlás, mely nehéz láncaival fékez.
Ugyanaz a játék ismétlődik végtelenszer.
Míg erőt gyűjtve meg nem teszem, s félelmem tagadhatatlan jelenlétének tudatában, mégis elő lépek.
Engedem…
Ha kell legyek én a rossz, a gyáva, a hazug, a csaló, a hamis, a gyenge.
Mit számít? Vállalom!
S ezáltal láttatom!
Előtted, sőt magam előtt ezt a rémisztő, láthatatlan részem.
A legnemesebb belső szabadságharc ez, melynek a jutalma béke.
Az ellenfél rendkívül erős, kitartó és ravasz, de koránt sem méltó. Bármit megtesz a győzelemért.
Próbálkozik akkor is, mikor már rég azt hittem: győztem.
S ha kesztyűmet fel nem veszem, erőt nyer rögtön, és ismét zsarnokként fölém tornyosulva irányítja életem.
Fontos hát felelősséggel viseltetnem önmagam iránt.
Ha démonjaim közül egyet fölismertem, bármikor fölbukkan felé fordulok és a szemébe nézek.
S ha a rejtőzködő sötétségből előbújna még egy, hát tudom mi a dolgom: kettőt felé lépek!
Lébény, 2020.11.22
