Nézlek és megmarad rögtön a pillanat. Temperamentumod élesen elragad. Így esik jól, hát lehunytad szemed, s nincs meg az út, mi lelkedhez vezet. Mint fűszálra csöppenő hajnali dér, olyan a kecsesen leomló kéz. S ha arcodnak szegletén felkél a nap, mosolyra görbülő ragyogó szép vigasz. Meztelen portrédat rajzolja szemem. Illatod vágyja lélegzetvételem. Keresztbe vetett combjaid kémlelem… Lágyságba bújtatott titka már feldereng. Féktelen kitörő kéjes nevetésed, színtiszta dübörgő forrásként éled. S elsodor mohón egy kislegényt, ki annyira vágyja, hogy szeressék.
Lébény, 2020.07.06.