Olykor elmélázok sorsokon… Mások életén keresztül szemlélem önmagam… Sokáig nem érzékeltem a határokat. Magaménak éreztem embertársaim problémáját, rengeteg nem rám tartozó felelősséget pakolva így saját nyakamba. Persze mind egyek vagyunk, s a közösbe beletartozunk mindannyian. Tehát valóban… ami benned zajlik nemcsak, hogy kihat rám… de kihat az egyre is… mi én is vagyok valahol… Ezt a képességem nevezhetem akár empatikus készségnek, mely tán skorpió napjegyemnek köszönhető. Mély érzésekkel bírok… Melyek, ha nem figyelek, képesek magukkal ragadni. Magával visz az örvény… De mi is a sors valójában? Létezik –e sorsszerűség, mely túlmutat az ok-okozat törvényén? Ha létezik sorsszerűségéből eredően elkerülhetetlen esemény egy ember életében, vajon van –e egy előző életben fellelhető oka? Vagy tán valamelyik felmenőnk indította el a folyamatokat, s most genetikai folytonosságunkból adódóan mi isszuk meg a levét? Nem tudom…
Különlegesek vagyunk mindannyian. Rendkívül fontos, hogy ezt a fajta különlegességet minél inkább megéljük. Nagyon apró és nehezen érzékelhető azonban a különbség a különlegességünk megélése, valamint a „másoknál különb vagyok” érzés egóból fakadó megjelenése között. Sokaknál összemosódik ugyanis ez a két fogalom. Az, hogy többre tartod magad mindenkinél, egészen odáig fajulhat, – s ez nem egyedi eset – hogy egy az egyben mindenhatónak gondolod magad. Tehát szó szerint kimondatlanul azt gondolod, hogy te vagy maga az Atya Úr Isten. A mindenható, ki szó szerint mindenre hatással van. A világ körülötted forog, s te irányítasz mindent minek bármi köze is van az életedhez. Mindenki úgy táncol, ahogy te fütyülsz… Ha más nem manipulatív módszerekkel, érzelmi zsarolással, kicsinyes játszmákkal, vagy akár erővel… De mindig eléred azt, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy az „neked” jó. Legalább is próbálod, s észre sem veszed, hogy soha nem sikerül… Ez a „neked” azonban nem te vagy, csupán a rajtad uralkodó, félelmekkel vadul operáló egód. S közben a valódi éned szenved. A lelked egy bezárt kalitkában csücsül, s alig kap táplálékot. Íly módon, alázat hiánytól szenvedő állarcos bállá silányulhat az életed. S te szerénytelenül a főszerepet, azaz Istent játszod benne… Azonban nagyon esetlenül teszed, hisz annak ellenére, hogy mindannyiunkban ott él Isten, ez nem jelenti azt, hogy az univerzum élet nevű játékában a főnök te lennél. Hisz bármennyire is fájdalmasan hangzik a hitetlen, racionalizmusba kapaszkodó, okoska elméd eszközeivel felfegyverzett egód számára, te nem vagy Isten. Fejlődésed által közelebb juthatsz ahhoz, hogy egyszer majd egyé válj vele, de vedd észre: rossz irányba haladsz. S jönnek a számodra megmagyarázhatatlan történések, melyeket sorsszerűnek bélyegzel. Nem érted, s ha esetleg fájdalmakkal jár, hát „bátran” szitkozódhatsz, kesereghetsz és panaszkodhatsz…
Mára úgy hiszem, hogy minél magasabbról vagyok képes szemlélni a saját, illetve embertársaim életében bekövetkező eseményeket, annál nagyobb eséllyel találhatom meg az ok-okozat törvényéből eredő összefüggéseket. Éberségem által így válhatok egyre tudatosabbá a jelenleg divatos szóhasználat szerint. Ezért érdemes hát finomodni, hisz a magasabb rezgések szintjéről nagyobb a rálátás. Egyéb esetekben, mikor nem vagyok képes megtalálni az egyes események okait, marad az elfogadás. Kitűnő próbatétel lehet ez, egy ragaszkodásokkal élő, beszűkült ember számára. Én is csak gyakorlom, s igyekszem éberen figyelni önmagam, mikor mi zajlik bennem, körülöttem…
Győr, 2018.08.30.