Valami mindig kell… A pia, a cigi, a csalfa női szó…
Valami…mi beleragaszt a mocsárba, miben méltatlan cuppog a disznóvá lett ember.
Förtelem…
Kínok közt ébredek, ha épp túlzásba esek. Mert úgy érzem megint, elviselhetetlenné vált a magány.
Tévedek…
Ám vakon remélt védelme, az arcokra kent mázas rétegeknek, többé nem takar ki előlem.
Rémisztő…?
S rég nem téveszt meg, a belül rothadó álnok magamutogatás. Szagát messziről megérzem.
El innen…
Senki nincs velem. Te sem értesz már, vagy soha nem értettél tán. S nem hitt bennem egyiktek sem.
Mindegy…
Én is csak abban bízok mára már, kiben eleget csalódtam, s ő bennem egyaránt.
Érdekes…
Valami azért mindig kell… Baráti csönd, anyai öl, atyai szó…
Lébény, 2024.04.11