Feneketlen kútból érkező lelkem mélysége indul feléd, ha rád vetülő tekintetem fogadod fényes teljességben. Szeretném, ha velem jönnél. Keressük meg önmagunkban egymást. Nem hajszollak bele sem abba, mit viszolyogva tolsz el, sem mi végtelenül vonz. Tudom, hogy eljön a hajnal. Feküdj mellém langyos ébredéssel. Testem súg meg mindent, mi bennem láthatatlan. Figyelj türelmesen.
Van mi kívülről kiváló, belül viszont mérgező. Véded magad, s én megértem. Túl sok sebet gyűjtöttél be. S mellé kompenzálsz, nehogy még kitettebbé válj. Mégse menekülj, mert azt a teremtés kénytelen lesz rajtad számonkérni…
A betegség egy alibi, a fóbia egy üzenet. Nem élhetsz vissza az energiáiddal, s más sem teheti ezt veled. Soha. Nosza, idegerőd minden foszfora izzék! Átlényegíthető vagy…
Mindig szomjas vagyok. Levendula italomban a jeges víz hűti le testem, s oltja ki száraz tüzét. A felismerés és a megismerések lehetősége lobog benne. Egyre teljesebb a kép. Negyvenedik évem közepén, már könnyedébben érzek rá belső világom kivetüléseire. Érdekes…
Nem véletlen a mondás, „van vér a pucájában…” Megfigyeltem, hogy állapota milyen jól szemlélteti és mily pontosan tükrözi az aktuális hangulatomat. S ha látok, nem csak nézek rögtön leolvashatom róla, ahogy épp akkor érzi magát, a testi érzékeken át tapasztalni vágyó lélek.
A félelmek irányította fukar férfi rettegve gyűrné maga alá a szenvedélyes igézetet. Te és nagyanyáid oly soká voltatok eleve bűnösként földre taszítva. Tekints most kérlek bátran magadra. Sóhajok szállnak körülötted. Humorral átértelmezhető a világ. Engedd tele mosollyal mind, s lépteid víg kedvel kíséri majd a nap. Úgy szeretlek… Nevess!
Lébény, 2024.06.05