Mikor nem lesz már mit számon kérni rajtam.
Észrevehetnéd tán, körötted itt mi van.
Állj most ide mellém, hátha így jobban látsz.
S hogy érezhesd is jobban, lehetnél mezítláb…
Hunyd le tekinteted, s nyisd ki óvatosan.
Feldereng előtted, amit én álmodtam…
Zöld, fehér, s a vörös. Színe, hogy beillan.
Vele teljes éned szemeden átnyílhat.
Ország szélén, falu végén… valóság ez nem talány.
Egyszerűség, finom forma. Megőrzött hit, s hagyomány.
Átlátható tisztasáságban tágas udvar, kicsi ház.
Nemessége gondoskodás. Titka szellős szabadság.
Tölgy van rajta, s két diófa, mogyoró és egy platán.
Bú és öröm van mögöttük, születés és elmúlás.
Történetét jól meséltem édes fiamnak talán,
s úgy remélem száz év múlva meséli majd unokám.
Lányok ölén jelent itt meg csecsemőknek mosolya,
S ráncos kezek letörölte öreg könnyek halk zaja.
Tömény férfi szavak mellé, bátor, kemény pálinkák.
Tökmag, huncut női kacaj, zene, na meg egy kis tánc.
Jó borok a csillagfényben, mély csöndek, s cigaretták,
Egymás mellett kövön ülve szelíden a verandán.
Vettünk körbe sok tüzet és néztünk egymás szemibe.
Téli fagyban kandallónál, nyáron udvar szélibe.
Ha érdekelne, szavak nélkül részesülsz most belőle.
Mit őrzünk és viszünk tovább, értékét felismerve.
Könnyű percek, s súlyos sorsok méltó hordozója,
Letűnt korok szerény éke. Régi magyar porta…
Lébény, 2025.01.08