Soha nem voltam még itt, mégis szinte rémlik…
Szelíd szellő hozza, majd langyos füstként tova száll.
Ennyi az élet…
Megrekedve tengődik az agyba,
mi mélyre zuhant az anyagba.
Mégis ragaszkodik hozzá a gyarló ember brigád…
Üresen kongó jelmeztestben bujkálsz.
Jellegtelen, elferdült jellem.
Görcsösen hajtott kudarcra ítélt képek.
Próbáltam, de nem láttalak szépnek.
Fájhatna néznem mihaszna gőgös vergődésed,
Kihagyott lehetőségeid bántó halmazát.
De megjelent bennem útként az elfogadás.
S én meg nem értett csodabogárként lépkedek rajta,
Hálás szívemet becsület hajtja…
Győr, 2018.09.28.