El vagy foglalva. Nem érsz rá semmire. Folyton van valami. S vár rád még ezer és ezer másik, mit el kell intézni, ki kell próbálni, meg kell nézni. Nincs idő unatkozni se… Pedig az unalom az egyedüli, mi szabadon sarkall cselekedetre. Enged, de nem kényszerít.
Vegyük csak a születésedet. Testet öltésed előtt, mit érezhetett a most épp benned lakozó lélek? Miért akart egyáltalán alászállni? Hisz olyan jó lehetett neki „ott fent”. Sőt sejthette tán azt is, hogy mennyi terhet ró rá az emberlét. Valami egyszer csak mégis megindult benne, s most tessék. Itt vagy…
Amint újszülöttként szép lassan tudatodra ébredsz, már jönnek is válogatás nélkül izgága buzgalommal a csillogó villogó, csörgő, zúgó, zenélő portékáikkal. Várják tőled is a produkciókat. Nevess, maradj csendbe, ülj rendesen, s állj be a sorba. Hisz akkor kapsz dicséretet. Akkor szeret a felnőttvilág, befogad magába újra a közeg, miben éppen létezel.
Pedig ott van még anyád, ki magában hordott, s úgy vigyázott reád. S kinek ölében még most is eltűnik minden, mi idegen kellemetlenségekkel jár. S ott van persze apád, kinek szemében csillog a lényeg. Valami mindennél ismerősebb, eredetibb és igazabb. A békét nyújtó, a gondoskodó, a megbízható fény. Mi mindenkiben ott van, de leginkább csak benne érzed.
Aztán lassan halványulni kezd az a bizonyos csillogás a szemekben. Apádéban is. S érzed, a tiéd is egyre homályosabb már. Hisz annyi mindent KELL! Most azonnal…
„Feküdj le időben, hisz holnap suli. Ébresztő, kelj fel! Öltözzél gyorsan és mosd meg a fogad. Viselkedj! Órán csöndbe maradj. Hallgass! 12*12? Már megint nem figyelsz? Ha még egyszer ez lesz beírok egy 1-est…”
Irány haza… „Írj gyorsan leckét. Ha így folytatod ma nem lesz edzés… Rúgj már oda te is, ne hagyd magad! Te vagy az erősebb, ne legyél már ennyire balfasz.” Este kis mese, vagy youtube videó. Vacsi, azt fürdés, alvás, mert holnap suli…
Aztán jöhet a meló, a család, a gyerek. S te egyre csak nyomod… Feladatokat teljesítesz. Bár boldog nem vagy, de akkor is teszed. Muszáj – mondod és furcsán nevetsz. Érzed, hogy nem megy már úgy. Öregszel? Lehet… Néha elmész nyaralni, bulizni, szórakozni, moziba. S egy napon arra ébredsz, hogy letelt…
Nem, nem, nem. Nem lehet! Jól érzed, így nem élet az élet. Kezd hát el gyerünk. Ez az! Mondhatnál sokkal több nemet.
„Nem fekszek le időben, nem kelek föl korán, nem viselkedek rendesen, nem maradok csöndbe. S ha nem akarok, hát nem is figyelek. Nem! S nem rúgok oda edzésen. Hanem szépen leszerelem, kicselezem, elveszem. S nem vagyok se balfasz, se semmi más. Nem! A vacsi meg a fürdés az más, az jöhet…”
Egy valamit akarok csupán, hagyjatok békén! Időt kérek. Sokat… Ma ne legyen tényleg semmi dolgom. Hogy mit fogok csinálni? Unatkozni. Hogy miért? Csak…
Na jó, lehet kicsit elragadtattam magam. Ha tükörbe nézek, látni akarom ismét a szememben a csillogást. Érezni mihez van kedvem. Mi az, mi fontos nekem. Még az is lehet, jön pár izgalmas ötletem. Mi indít is rögtön, hogy fogjak már bele. Észre se veszem, s már csinálom is. Teszem… S tetteimmel végre olyasmit szolgálhatok, mi számomra kedves. Így leszek ismét szabad. És lelkes…
Budapest, 2025.05.07