„Hallgatok, mert saját beavatásom egyéni élménye megoszthatatlan titok.”
A valódi hallgatás csendből fakad. Valódi csöndet fegyelmezett figyelem teremthet. Rend, mely követi a legbelső parancsokat. Gondolatok, szavak és érzelmek uralma. Érdemes figyelni, mi késztet beszédre. Mikor áll tiszta szándék mögötte?
Szeretek beszélgetni. Tudok hallgatni és figyelni. Ki tudom magam fejezni. A lényeges érdekel, a lényegtelen kevésbé. Jópár mély beszélgetésnek voltam részese. Volt, ami sokat adott belső épülésemhez. A beszélgetésekben óhatatlanul kialakul, egy a résztvevők tudatszintje szerinti hierarchia. A vitapartnerek ezt gyakorta félreértik. Az egó belehajszol abba, hogy megmutasd, te vagy az okosabb. A rendszer viszont tökéletes. Az érzéseket nem lehet becsapni. Tehát hiába örülsz, hogy valakin fölülkerekedtél a vitacsatában. Valami belül érezteti veled a rangsorban elfoglalt valódi helyed. Ezért nincs értelme vitatkozni…
Persze vannak építő jellegű eszmecserék, melyek egy irányba vezetnek. Amikor mindkét fél megtalálja a közös húrt, melyen együtt pendülhetnek. Hallgatni viszont ez esetben is arany. Időnként azon kapom magam, hogy olyas valamiről beszélek, amit nem tudok. Meglehet hallottam, láttam, megéltem, megértettem, de attól még nem tudom. A magasabb tudatból érkezett és észlelt információk fogadása nem jelenti azt, hogy a forrással egyező tudatszintre emelkedtem. S az egóm mégis tol az irányba, hogy bölcsebbnek láttassam magam a kelleténél. Elkezdek beszélni és minden szavammal egyre csak távolabb jutok a lényegtől. A külső szerte szóródást választom, a belső alkimizálás helyett. A kikristályosodott tudás lehetőségét elfecsérlem, a jóval tetszetősebb okoskodás látszat csillogására. Így válik hazuggá minden szó és így bonyolódunk bele agytekervényeink végtelen labirintusának útvesztőjébe.
Számos beavatásban részesülhetek. Ha teszek érte, megkaphatom. Az azonban, hogy érdemes vagyok -e rá, ezek után dől csak el. Amennyiben a feltáruló ajtón csak benézek és nem lépek át rajta, úgy méltatlanná válok a felkínált fejlődésre. A szófecsérlés nem más, mint a titkos ajtó mögött látottak felelőtlen megosztása. A változás elengedhetetlen része a tettekben történő megvalósítás. Vagyis viselkedésemet, belső hozzáállásomat és cselekedeteimet formálhatom aszerint, amit a beavatás során megláthattam. Csakis így fejlődhet az információ valódi tudássá. Az egyenes út tehát az üdvösség felé, a bölcs hallgatás.
Lébény, 2021.02.04