Eszembe jutottál… Mi hozott felém? Egy illat, egy érzés, vagy hangulat? Valami, amiben benne vagy. Én tettelek bele, vagy a megérzés léptetett oda, hol megtaláltalak magamban…
Bennem és oly sok emberben egyaránt létezel. Valamikor lenyomatot hagytunk egymásban, és bizonyos helyzetekben a bennem cikázó figyelmetlen örvény feléd kószált.
Valójában nem gondolkodok, csak érzem, hogy ott vagyok nálad. Képzeletem oda repített, s én ilyenkor általában rögtön cselekszek. Megfoghatóvá próbálom tenni az érzést…
Aztán amit úgy meg akartam fogni, a virtuális szférában halványodni látszik. Én mégis igyekszek, s minden eszközzel törekszek előcsalogatni a képeket, mik bevillantak.
Nem látsz, s én sem látlak… ez lehet a baj? Belemegyünk a káoszba, mi felpörgeti elménk tekervényes búgócsigáját.
Ülhetnénk együtt a sötétben… Elfogyó szavaink csöndje segíthetné a megértést. Most mégsem adatik meg. Tudd hát, hogy oly sokat jelentesz…
Részemmé váltál, mit most épp feléd folyó gondolatom testesít meg. Nincs erre tárgyiasult képlet. Csupán Te, ki valamikor valamit adtál, mi velem maradt, s én szeretve őrzöm. Meglehet, már nem is emlékszel rá, mégis bennem élsz tovább…
Annyi minden visz bele a mindennapok szürke monotonitásába, mely egyre zárkózottabbá tesz. Úgy születünk, hogy természetesen éljük meg az érzelmeinket. Fiamon látom, hogy ugyanolyan természetesen fogadja is őket.
Őszinte kinyilvánítás hozhat csak tiszta reakciót. Valahol itt csúszhatnak el a felnőttek. Eltűnik a nemes egyszerűség. Folyamatosan felüti fejét a mindenben megbúvó megfelelés. Így jutott oda a férfi, hogy nem tud kellő tartással kedvesen megnyilvánulni. Sem férfitársai, sem pedig csodálatának és vágyainak megtestesítője a nő irányába. Pedig lenne miből adni, csak a módszer tűnt el az idők során. Rárakódott a sok-sok elme szülte elvárás, s ezzel színtelenné és súlytalanná vált az élet…
Mennyi-mennyi elvesztegetett, meg nem élt valóság életünk. Elmúlt idők kibogozhatatlan szálai teszik kuszává a pillanatot. Gondolatok szárnya röpít aggodalmak, kételyek és félelmek megfoghatatlan illúziói közé. Délibábokat kergetünk, s közben fel sem tűnik a gyönyör, mi körülvesz mindent.
Néhány napja korom sötétben is csiripelnek a madarak. Észrevetted? Micsoda béke… Észre kell vedd, hogy megbecsülhesd. Máshogy nem megy. Nem vagyok különb nálad, én is harácsolom a percet…
Győr, 2019.05.30.