Kuncsorogtam támogass, ismerj és fogadj el. Szeress! Nem kaphattam meg Tőled? Meglehet…
Ez tán az egyetlen módja, hogy végre stabil legyek. S ne azt nézzem, ha adok, elég jó -e az neked. Ha tehetek, tegyek.
Köszönöm, hogy tanulhatok, megérthetek, felfoghatok. Köszönöm, hogy életem, nem csak ímmel-ámmal élhetem. Tüzes vérem, szenvedélyem, tartásom, figyelmem és erős igazságérzetem. Istenem! Mind neked köszönhetem…
Elfogadás! Legnagyobb csiszoló kövem. Hányszor gyötör megannyi gondolat. Hánykolódva szorongat ezernyi görcsös félelem. Istenem… Csak úgy legyen, ahogy azt én elképzelem. S ha nem megy, hogy feszülök, haragszok, bedühödök. Csűröm és csavarom, engedd már meg, akarom!
Ezek csak helyzetek. A megélések rajtam állnak. Nem muszáj szenvednem, megsértődnöm, elfordulnom. Nem vagyok nebáncs virág. Lehetek nagyvonalú, méltó, gáláns és megértő. De megálljt is mondhatok bármikor neked. Ha elég, hát elég. Eddig és ne tovább. Fogadd el, ha így teszek. Csak így maradhatok veled.
S ha nem nyílik út előttem, körül is nézhetek. Merre léphetek tovább? Nincs ebben semmi ijesztő, csak szokatlan. A kettő nagyon más. Félni ismeretlent nem csupán megfontolt erény. Vele együtt jár a gyengeség, a gyávaság. Belátni és felvállalni az esendőséget, a hibát. Ez a valódi erő. Bölcsesség felé vezető út. Igazzá válás. Igazodás…
Most azonban visszatérve önmagamba leszek a kisgyerek, kinek érdekes a világ. Önmagam érdeklődését töltöm bele a pillanatba, s ez biztosít. Lényeget hordoz, tartalommal telít.
A csendem így derű, és nyugalom. Biztonságot rejtő, gondos és teremtő.
Szelíd szavakkal kísér a nő, s édes szájjal suttogja felém. Köszönöm harcos, hogy nem adod fel.
Nem biza…
2023.02.07, Győr