Ami történik velünk a mindenség szempontjából teljesen semleges, állandó, örök. Ezen állapotából nem lehet kimozdítani. Mi tesszük csupán magunk számára úgymond „jó”, vagy éppen „rossz” élménnyé, érzéssé. Boldogság, bánat, fájdalom, öröm. Nem létező dolgok. Egyedül a szeretet örök. Létezik. Van.
A félelem elménken keresztül támad, és hihetetlen találékonysággal próbál hatni ránk a lehető legkülönfélébb módszerekkel. Nehéz észrevenni hamisságát annyira „hiteles”. Csak a félelem tud igazán hiteles lenni. A szeretet nem próbál, nem bizonygat, nem akar, nem vár el, nem küzd és nem támaszt alá elveket. A szeretet nem eszme, s nem is bizonyítandó elvrendszer. A szeretet csupán egy alapállapot. De egyedül a szeretet képes arra, hogy fejlődést eredményezzen lényünkben.
Minél közelebb kerülsz a valódi szeretethez, annál előrébb haladsz a képzeletbeli úton, mely egy számunkra ismeretlen, ám megmagyarázhatatlanul vonzó és kimondatlanul is létező dimenzió ajtajához vezet. S hogy valójában mi is az, ami ezen a kanyargós, útvesztőkkel teletűzdelt, metropoliszi bonyolultságú úthálózaton GPS-ként irányt mutat? Rávághatnánk, hogy a szívünk. Persze… Őszintén szólva én nem vagyok benne biztos. Inkább fogalmam sincs… De azt tudom, hogy ha a szeretet hangjára hallgatva közelítek akadályokhoz, soha nem tévedek. Mindig „nyerek”. Nem tudok „veszíteni”…
Egyedül vagyok. Tudom. Mindig is tudtam. Közelít felém egy ismeretlen forma. Úgy látom, hozzám jön. Kezét nyújtja felém, s én leutánzom. Kezeink megérintik egymást, s mindez szavakat gerjeszt…
– Szia! Ki vagy?
– Fogalmam sincs. Te ki vagy? S miért jöttél?
– Én a barátod akarok lenni. Emiatt jöttem ide hozzád. Láttam, hogy egyedül vagy, s gondoltam jól esik, ha valaki van melletted.
– Egyedül vagyok valóban.
– Segítek rajtad, ha akarod.
– Miért?
– Biztosan magányosnak érzed magad.
– Nem tudom, meglehet.
– Szörnyű állapot. Tudom. De ahogy mondtam segítek, ha gondolod.
– Hogyan?
– Pofon egyszerű a módszer. Csak hagyd, hogy irányítsalak.
– Irányíts? Miért?
– Könnyen eltévedhetsz, s az rengeteg kellemetlenséggel jár. De ha rám bízod magad biztonságban vagy.
– Hát nem is tudom. Miért jó az, ha biztonságban vagyok?
– Ezt nem értheted. Nincsenek még rossz tapasztalataid, de bízz bennem. Én csak jót akarok neked, hidd el. Ha nem engeded, hogy hassak rád, úgy könnyen eltévedhetsz. Fogalmad sem lesz, hogy a következő pillanatban mi vár rád. Szörnyű dolgok történhetnek.
– S mégis mit jelent az, hogy te irányítasz?
– Bármi kérdés merül fel benned megosztod velem, s én tanácsot adok. Neked csupán annyi a dolgod, hogy megfogadod. Minden körülmények között.
– Köszönöm, meggondolom. Egyébként hogy hívnak?
– Félelemnek. Most mennem kell. Szia!
– Szia!
Érdekes forma. Van benne valami vonzó, de nyugtalanná váltam mellette. Nem csupán fizikai síkon, inkább belül éreztem valamit. Mintha a folyamatosan bennem hömpölygő áramlás hirtelen falakba ütközne, s ezáltal egyre nagyobb erővel feszítené lényemet. Hmm… Most látom, ott ül a földön egy másik alak. Felém néz. Azt hiszem, odamegyek…
– Szia!
– Szia! Mi járatban erre?
– Nem tudom, csak jöttem.
– Biztos?
– Persze.
– Értem… Na és hogy vagy?
– Hát… Beszélgettem egy alakkal, és furán hatott rám. Azt mondta segít rajtam, hogy ne legyek magányos.
– Mért tán magányos vagy?
– Nem tudom… Egyedül vagyok az biztos.
– Az biztos… Tudod, hogy miért vagy itt?
– Fogalmam sincs. Neked van ötleted?
– Van. De az az enyém, nem a tied.
– Ezt meg hogy érted?
– Hát úgy, hogy nem akarlak befolyásolni a saját ötletemmel. S úgyis teljesen mindegy én mit gondolok.
– Hmm… De hátha segítene…
– Ne gondold… Inkább hihetnél magadban. Szerinted talán véletlenül vagy itt?
– Mondtam már, hogy fogalmam sincs.
– Hogy érzed?
– Bizonyára nem véletlenül. Mégsem tudom, hogyan kerültem ide, ki vagyok, és mit kellene tennem, ha már itt vagyok?
– Fontos lenne, hogy tudd?
– Jobban érteném talán…
– Miért szeretnéd érteni?
– Kiszámíthatóvá válna körülöttem a világ. Összefüggéseiben látnám a dolgokat, s ez segít eligazodni. De hát ezeket biztos te is tudod…
A földön ülő alak csak nézett rám csillogó szemekkel, enyhe mosollyal az arcán. Én is néztem… Hol rá, hol meg magam elé a földre, s figyeltem önmagam. Nem tudom mennyi idő telt el így, mikor mellénk lépett Félelem.
– Látom már nem is vagy egyedül, – mondta kezét a vállamra téve. Egész gyorsan megy az ismerkedés neked.
– Csak beszélgettünk picit… – motyogtam zavartan.
– Csatlakoznék, ha nem probléma.
– Egész nyugodtan.
– S mi volt a téma, ha szabad tudnom?
– Épp ott tartottunk, hogy jó volna tudni, miért vagyok itt.
– Ugyan, ez marhaság. Értelmetlen időpocsékolás. Ha ennyire érdekel, én elárulom, nincs semmiféle célja annak, hogy itt vagy. Egyszerű véletlen. Az idő telik… Te megöregszel, s egyszer csak azon veszed magad észre, hogy ennyi volt… Letelt… Nincs ebben több…
– Szóval véletlen? S mégis mit jelent az, hogy véletlen?
– Miféle idióta kérdés ez, már ne haragudj! – fortyant föl Félelem. Az egész életünk véletlenek sora. Semmiféle rendszer nincs benne. Ha már célt akarunk keresni, akkor az lehet az egyetlen, hogy ebből a katyvaszból sértetlenül jöjjünk ki.
– Szépen kifejtetted, de nem válaszoltál. – csúszott ki számon a szó.
– Fogalmad sincs, miről beszélsz! – mondta ingerülten. De nem számít, majd amikor bajba kerülsz rájössz, hogy jobb lett volna hallgatni rám.
Önkéntelenül a földön ülő alakra néztem, ki teljes nyugalomban ült továbbra is, a megszokott kifejezéssel az arcán. Nagyon kíváncsi voltam a véleményére, s alig vártam, hogy megszólaljon, de ő csak nézett változatlanul csillogó szemekkel…
Aztán elkezdtem picit szégyellni magam, hogy így viselkedtem Félelemmel, aki csak segíteni akart. Így felé fordultam, s így folytattam.
– Ne haragudj, de nem tudom, hogy mi lenne a legjobb nekem.
– Nem gond, ezért vagyok itt. – mondta Félelem megenyhülve.
– Mit érzel most? – szólalt meg váratlanul, felém fordulva a földön ülő alak.
– Hát. Furán vagyok…
– S ez jó neked?
– Nem.
– Ennyire egyszerű ez… – mondta nevetve. Hallgass a belső érzéseidre, ők tudják mi a legjobb neked. Ha ezekre a jelekre hallgatsz, nem fogsz eltévedni. Amint észreveszed, hogy megjelenik benned ez a furcsa érzés, vizsgáld meg. Fontos azonban, hogy a kiváltó ok és az érzés sem te vagy. Amint felismerted, ő is észre fogja venni magát. Azt is, hogy ő nem tartozik hozzád, s szépen magától eltűnik…
– Szóval azt mondod, hallgassak a belső érzéseimre, s ők megsúgják mit tegyek, merre folytassam az utam?
– Úgy. – mondta mosolyogva. S egyszerűen érezd jól magad!
– Ennyi? Ez lenne az ittlétem értelme? Érezzem jól magam?
– Részben, s az hogy tapasztalataid és tetteid által egyre jobb és jobb emberré válj. És jobb ha tudod, ezzel segítesz másokon is…
– Köszönöm barátom… Annyira földobódtam. Úgy érzem enyém a világ és annyi lehetőség áll előttem… Nagyon jól érzem magam a bőrömben. – fakadt ki belőlem.
– Szívesen… – mondta derűs arccal.
– Majd elfelejtettem. A nevedet még nem is tudom. Elárulod hogy hívnak?
– Szeretetnek.
– De hova lett Félelem, észre sem vettem mikor tűnt el…
– Fogalmam sincs, kiről beszélsz. – válaszolta kacagva Szeretet.
– Hmmm… Nem is tudom… Tán lehet, hogy soha nem is létezett?…
Budapest, 2016.10.05.