Megint elszaladt a ló. Beteltem én, s nem a pohár…
Mindig csak a szitkos elfolytás, mi esti sörökben gurul le torkomon. S a zabálás. Pedig nem vagyok nagy evő, de mára már ebben sincs mérték.
Vissza kéne lépnem jópárat, mert ismét és sokadszorra mondom azt, hogy ez így nem mehet tovább. Elég volt. Állj!
Rendet, akarok, csendet, tisztaságot és befelé fordulást.
Túl sok szerepet vállalhattam talán? Nem tudom… Az utóbbi évek remeteségében nem szoktam hozzá, hogy mennyire megterhel a külvilág. A sekélyes vizek kitettsége… A mélység megtartó nyugalmas ereje híján, könnyen ide-oda vet a felszíni kavargás. Így nem marad más, mint az életben maradásért vívott harcok garmada. Mennyi-mennyi energiámat emészti fel. Istenem…
Lélek és szellem… hallottam, sőt tudtam is róluk egy s mást. Mégis olyan könnyen vesznek ki a pillanatból, ha anyagi megvalósulások felé haladok. S folyton csak megkérdőjelez, buktat és gáncsol a világ.
Fölvettem hát a kesztyűt ismét, bár nehezemre esett. Belementem olyasmikbe is tán, mikbe nem kellet volna. Vagy csak nem így… Mert észre sem vettem, hogy megfeledkeztem megint önmagamról.
Pedig ráleltem már… Épp ezért van tán, hogy újra tudni véltem végre ki vagyok ÉN. S mi lakozik bennem. Teremteni akartam és kedvet kaptam, hisz velem az Isten. S lehet ez lett a vesztem… Tudom, emberi. Gyarló és szerethető.
A sör is jópofa. A pálinka kemény. A bor méltóság teljes, a konyak elegáns. Persze… Fájdalomcsillapítóként mind megalkuvás. S hol a társaság? Egyedül? Az csak magány… Magamra vett kellemetlen terhek, miktől szabadulni nem merek. S kell a felejtés, a lazulás.
„Ránk férne,”- mondta ő –„egy este kettesben…” „Biztos nem”- vágtam rá mogorván. S már láttam is összegyűlni szemében a könnyeket.
Ne haragudj, de rosszul vagyok, még csak a hallatától is, hogy így vegyek részt épp Veled bármiben. Majd, ha lesz kedvem… S te is örömmel veszed… s jössz és megyünk. S szorosan együtt leszünk… valamiben, mi szép és kellemes.
Nem az este, hanem mi benne. Ettől különleges… Tőlem, s tőled.
Szóval most bocs, de kicsit unalmas leszek. Józan és unalmas… mint az élet, mit elutasít a magam fajta szenvedélyes részeges zsivány.
S aztán egyik reggelen. Ki tudja hány nap tiszta unalom után arra ébredek, hogy megint kell a világ. Érdekes… tennem kell és kalandok hívnak majd újra. Minden hová.
Megyek… Jössz babám?
Győr, 2025.10.28