Aztán mikor már teljesen úgy érzem, hogy nem bírom tovább. Rosszul vagyok attól, mi körül vesz. Szétszed és felemészt a világ… Jön egy érzés, egy sugallat. Valami, ami emlékezni segít… arra, hogy honnan jöttem. Kik és hogyan vettek körül. Mi mindent kaptam tőlük, általuk és velük. Élmények, érzések, hangulatok. Nosztalgikus biztonsága egy bennem élő, eredeti és sérthetetlen világnak. Ez tart meg újra és újra. S a tudat, hogy létezik. Bennem és remélem benned is.
Sétálj ki a madárcsicsergésben egyedül a rétre. Érezd a bodza virág illatát, legyen poros a lábad újra… Ülj le a földre, s nézd meg, hogy igyekszik a járdán a bodobács. Egyél ropogós cseresznyét, vagy igyál „kékkuti” vizet az utcán. Nézz rá egy ismerősre, ki szembe jön épp. Ugorjon be a helyzetben valami rafinált. S érezd, ahogy kikívánkozik belőled a huncutság. Legjobb, ha félre érthető… Bökd oda, s várd ki mit lép rá. Élj és éltesd a körötted élőket. Érezd át…
Persze nem erőltethető ki a jó kedv, ahogy a szerelem se… Mennyi-mennyi vallomás hagyta el ajkamat, mi téged éltetett. Akarat és vágy egy tőről fakad. Boldog pillanat, édes tünemény, mi elillan, ha nem ösztönös ingerek hajtanak felém. Mert elvész a nyom mi látszólag a másik felé visz, de végül magadhoz vezet.
Mocskos magány. Túl sokat vagy jelen, mert nem ért meg a világ. Ki fogad el úgy, ahogy vagyok? Senki, mert mindenki csak rohan a saját gondjai elől a saját dolga után. Állj! S nézz rám! Számítok én neked?
Csalódtál bennem? Hát persze. Én is benned? Hogyne… De ne haragudj rám, s magadra se. Törvényszerűen következett be, hisz annyi mindent vártunk egymástól és magunktól is. Mert gyönyörű érzésekkel halmozott el minket egymásra találásunk által az élet. Menedékem lettél, s tán én is neked. Ölembe vettelek kislány, s te édesen kacagtál, ha csiklandós szavakkal bizsergettelek. Ma is örömmel teszem, ha te is szívesen veszed.
Apád és anyád is leszek, ha úgy kívánod. De jobb lenne tán, ha nem ácsingóznál tovább arra, mi nem adathatott meg neked drága kis gyerek. Ne sírj a múlt miatt. Inkább érezd, ahogy megtart az édes emlékezés. S ne ábrándozz a jövőn, csak lelkesedj. Mert tényleg csak a jelen létezik, ez nem holmi üres fecsegés. Másnak lényege nincs.
Nyugodt határozottsággal rakok ismét a tűzre, mit ketten gyújtottunk meg, s tucatnyian üljük körül mára már…
Kellessz! Fontos vagy! Gondolok rád! Figyellek! S örökkön örökké szeretlek!
Ki tudja hányszorkilenc éve már…
Lébény, 2026.06.03.