„Merek, mert szembenézek démonaimmal.” Eleven pillanat volt az első lélegzetvételem… Megelőzte a dermesztő halálfélelem, majd meleg megnyugvás, és határtalan béke. Testetöltöttségem kiszolgáltatottságát azóta is érzem. Sebezhetőségem révén gyűjtöttem jópár heget, és mellé az érzetet, hogy nehogy mégegyszer megtörténjen. Nem akarom, hogy fájjon. Ne érjen szégyen… Valahogy így alakult ki megannyi gátlás, mely nehéz láncaival fékez. …
Mi lehet ez? Csak állok előtte és nézek… Valami gömbölyűt és szépet látni vélek. Közelebb hajlok… Érdekes, tényleg! Tán egy bolygó… Lehet rajta élet? Tovább fürkészem a hatalmas nagyot. Pásztázva cikázó gondolat vagyok… Lám nézd csak, ott van még egy. Belül zöld és fekete, kívül fehéres. Keresem összefüggéseit a megfejtésnek. Minden bizonnyal egy univerzum kép …
Sötét labirintus mélye, Remegve kóvályogsz benne. Bízz bennem testvér! Én létrát ácsolok neked… Saját küzdelmed szétszed. Tervek, kudarcok, rémek, Nyomnak, míg bírja a térded. Aztán lerogysz és vége… Sáros arcomba nézel, Örömmel keresve eget. Vágyak tetejére fekve, Nyújtózz mosoly fellegekbe… 2018.04.17, Győr
Vártalak, majd kerestelek. Sejtelmem sincs, ki talált kire… Van, hogy az emlékek homálya szépít. S van, hogy együtt vágyjuk a régit, Felelősség nélküli könnyed perceket. A mindig ugyanaz változó színe vagy. Hagyd… Csak bátran légy önmagad. Nevess, vagy sírj, én hadd szeresselek. Meg nem ismerhetlek, hogy el ne felejtselek… Budapest, 2019.05.31.