Ne felejts,  – szólt a lány – s már szaladt is tovább.

Hisz biztosan tudta, rá más karja vár.

Fagyott leheletként hasított beléd az ébredés,

remény tetemek néma szőnyegén.

Gondolat, szóbeszéd, zagyva surrogás. Szín tiszta szenvedés.

Miért ne lehetne mindig más?

Kérdi a benned bújó okoskodó csalárd.

S már kúszik is feléd a kettévált világ,

hogy azé legyél majd, ki többet kínál.

Épp így képzeltük mind.

Pokollal, s ördöggel.

Tudd hát meg, az igazság nem szelíd.

Ám gyűlt köré annyi más erény,

mi nem tévedés szülte langyos vélemény.

S ha vállalod címerét tűzön vízen át.

Olyan sors vár reád, mit nem zavar semmi már.

Így válhatsz szívedben igazzá. Férfivá!

Budapest, 2023.12.12