Soha nem voltam még itt, mégis szinte rémlik… Szelíd szellő hozza, majd langyos füstként tova száll. Ennyi az élet… Megrekedve tengődik az agyba, mi mélyre zuhant az anyagba. Mégis ragaszkodik hozzá a gyarló ember brigád… Üresen kongó jelmeztestben bujkálsz. Jellegtelen, elferdült jellem. Görcsösen hajtott kudarcra ítélt képek. Próbáltam, de nem láttalak szépnek. Fájhatna néznem mihaszna …
El sem indult, már megérkezett. Vele táncoltak ismeretlenek.A bú ilyenkor messzire került. Mulató emberár mélyére merült.Holnaptól nem iszok, nem lesz több kifogás. Tudom, c’est la vie, de most töltsed már!Forgó szoknyák alá kúszó muzsika. Nedves tenyérben puha nyuszika.Belekeveredhetnénk végre egy kalandba, mi titkokkal teli románc maradna.Felejtsd el magad, holnap meg engem. Gyere már, kövess! Tűnjünk …
Mikor nem lesz már mit számon kérni rajtam. Észrevehetnéd tán, körötted itt mi van. Állj most ide mellém, hátha így jobban látsz. S hogy érezhesd is jobban, lehetnél mezítláb… Hunyd le tekinteted, s nyisd ki óvatosan. Feldereng előtted, amit én álmodtam… Zöld, fehér, s a vörös. Színe, hogy beillan. Vele teljes éned szemeden átnyílhat. Ország …
Minduntalan üldöz,rég nem hagy nyugton.Egy későn kelt fénysugár.Mi elvétve téved csupán,bús legelőkkel teltlankás dombok mélyibe.Ám itt, hol keserves a lét,a néma pusztaság ködén ringat,s elandalít.Veled megy.Át a világosság nélküli semmibe.Mi félve hívja már,az oda vágyó lelkeket.Nem hiszem,hogy ebben kéne lenned,mégis ezt teszed…S nappalból éjszakába térve,Átalszod, mi éberségre termett,s létezésed lényege lehetne.Sajnálom, szólsz…Még hogy te?Akkor nem …
Érintés (N&F) Megcsillan a napfény a hegytetetőn, (N) Mezők sóhaja vár vihar előtt. (F) Neved sincs és hangod sem a régi, (F) Gyöngéd áram fut rajtad végig. (N) Éljük meg egy táncként, éles villanásként. (F) (Fény villan az égalján…)(N) Hanyatt fekve a fűben fütyürészek. (F) Nem talállak, hol vagy? (N) Nem emlékszek. (F) Hadd segítsek …
Valami mindig kell… A pia, a cigi, a csalfa női szó… Valami…mi beleragaszt a mocsárba, miben méltatlan cuppog a disznóvá lett ember. Förtelem… Kínok közt ébredek, ha épp túlzásba esek. Mert úgy érzem megint, elviselhetetlenné vált a magány. Tévedek… Ám vakon remélt védelme, az arcokra kent mázas rétegeknek, többé nem takar ki előlem. Rémisztő…? S …
Mond, hogy legyek én a te királyod, ha társad helyettem a magányod? S hogy lehetnél az én királynőm, ha múltad szégyene rád hálót szőtt? Én vagyok életed szerelme, hányszor mondtad ki nevetve. Mégis úgy éreztem eltűntem, ellenség lettem egy versenyben. Kapcsolatunk oly különleges, titkaid tárd fel én elégetem. Szenvedélyed tűzében, mely áldásként fénylik a sötétben. …
Ne törődj bele… Fogadd! Hidd el tudom, nem ugyanaz. Megannyi kudarc vár. Csak azért hogy megmérhesd, számít -e neked még eredmény, érdek? Merev vagy? Fellazítalak… Érzem az arányokat. Élvezd! Legbelsőbb élményed szentsége, nem önthető szavak serlegébe. Épp, mint a szépséggel töltött pillanat ereje, mi szintén a legnagyobb titkok egyike. Mikor vibrálni kezd benned a bűvös …
Mindenkiben anyám kerestem, míg apám utánoztam serényen. S most íme, rád leltem. A terv része ez is… Úgy, mint a hazugság, mi átleng itt mindent. Téged és engem. Belénk ivódott régen, a hibáink okozta szégyen, s az önmagunk elől menekülés. Segíts hát elkapni engem! S ha végre magamra leltem, én is támogatlak majd téged. Hogy …
Ne felejts, – szólt a lány – s már szaladt is tovább. Hisz biztosan tudta, rá más karja vár. Fagyott leheletként hasított beléd az ébredés, remény tetemek néma szőnyegén. Gondolat, szóbeszéd, zagyva surrogás. Szín tiszta szenvedés. Miért ne lehetne mindig más? Kérdi a benned bújó okoskodó csalárd. S már kúszik is feléd a kettévált világ, …