Csörgedező patakocska, kincseit mind odahordja. Szelíden és kecsesen… Saját neved, arcod, eszed, mindig egyben folyik veled. Talán érzed… heves véred, honnan merít oly sok képet. Mit félthetsz, hogy odavész. Nézd meg mégis! Legyél vele. Csodád titkát tették bele. Amit látsz bent, kihozhatod. Világító, csupasz Napod… Légy lényed lényege! Ne halogasd, élj vele… Győr, 2022.11.26
Szorult helyzetemben mit tegyek? Komor arcomra mosolyt erőltetek. Magam is úgy hiszem, jól csinálom. Derűs jelmezem magamra rántom. Keresd a megoldásokat, mert előre kell haladj…! Csak csendben maradva érzékelheted, ki vagy. Ja, hogy azt mondod, már megint kivagy? Elvitt a sodró, parttalan gondolatfolyam? Terhel, mit úgy akartál, s birtokba vettél? Hát törődj most vele, vagy …
Perselyem tömtem a semmivel, majd szembesültem, hogy üres. Jól jönne most egy tenyérjós, csak olyan legyen, ki ügyes. Ha kell hazudik, hogy egyben maradjak. Változásra serkent. Biztat, hogy haladjak. Természet. Válj a természetemmé! Sajnálat nélküli elmúlást kérnék. Azt hittem… majd bebizonyosodott. Nem vagyok különb… Tetves, elismerést hajszoló kutya. S te, kit úgy szeretlek. Kérj bármit. …
A rituális tett olyan szférákhoz vezet, melyek rítus nélkül elérhetetlenek. Élj hát rituálisan. Minden cselekedeted lehet ritualisztikus. Játszd el jól a szereped. Adj helyet magadban az isteninek. Légy maga a rítus! Lelepleződtem önmagam előtt ismét. Mennyi téveszme, hamis idea, meddő gondolat. Melyek együtt ringattak boldog ábrándokat. Légy méltó és vedd észre mikor manipulálsz… Ne manipulálj! …
Beszívom, mi körülvesz. Átjár… Érzékenységem nem reszketeg vár. Apró részecskéi megakadnak bennem, Kevergő képek kísértenének. Gerjedő szelük csak a felszínt kavarja. Mély sötét nyugalmam megtart. Belül néma csend csupán… Kifújom, mi nem az enyém már. Ide érünk mind Önmagunkon át. Homályból élesedő képként látom saját vonalaim. Jó kedélyű ember, nevető lélek, bajusz és borvirág. A …
Zuhanó világ benned úgy szédülök, Hamis vágy árnyába konokul révülök. Leégett, összedőlt, hamu volt, elillant, Pityergő gyerekként magamra maradtam. Szipogva felnézek, várva a vigaszra, Szép lassan rájövök nem is fáj, mihaszna. Lágy elemek veletek nevetek, Múló kegyeket már nem keresek. Hittem és gondoltam, érzetem becsaptam, Felteszem életem! Nem hiszed? Mulattam… Kedvem, ha úgy fordul, még …
Hamis vers ez is, Fennkölt és becsapós. Nem lehet igaz, ki hazug. Mesterkélt próbává silányult az, mit életnyi lehetőség kimerít. Okosan tett tisztelettudat híján, tékozol a halálos idő. Múlik a pillanat, ragaszt a szó. Megszokott körök a homokban. Tétova léptek próbája. Padlóra vetett poros kendő. Ezt vedd fel! Költsd hozzá nyakas indokaidat. Szolgasors jár érte, …
Nézlek és megmarad rögtön a pillanat. Temperamentumod élesen elragad. Így esik jól, hát lehunytad szemed, s nincs meg az út, mi lelkedhez vezet. Mint fűszálra csöppenő hajnali dér, olyan a kecsesen leomló kéz. S ha arcodnak szegletén felkél a nap, mosolyra görbülő ragyogó szép vigasz. Meztelen portrédat rajzolja szemem. Illatod vágyja lélegzetvételem. Keresztbe vetett combjaid …
Képzelet erején alakul, Tétova percekben megfakul. Teremtem tudatlan keserves haragban, Azt hiszem, szertehull… Végtelen életek gomolygó képlete, Éktelen szenvedély. Mosolygó szirének igéző szelleme, Csábító reszketés… Sötétség képébe bújtatott semmiség. Süllyedő csendedért, gondomat eresztem tudatlan mélységbe. Emléke messzeség… Megértés, s felejtés életem… Végzetes tévelygő szóbeszéd. Belőle fakadtam, igézve kutattam magod, mi bennem él. Győr, 2017.03.10.
„Merek, mert szembenézek démonaimmal.” Eleven pillanat volt az első lélegzetvételem… Megelőzte a dermesztő halálfélelem, majd meleg megnyugvás, és határtalan béke. Testetöltöttségem kiszolgáltatottságát azóta is érzem. Sebezhetőségem révén gyűjtöttem jópár heget, és mellé az érzetet, hogy nehogy mégegyszer megtörténjen. Nem akarom, hogy fájjon. Ne érjen szégyen… Valahogy így alakult ki megannyi gátlás, mely nehéz láncaival fékez. …