Beszívom, mi körülvesz. Átjár… Érzékenységem nem reszketeg vár. Apró részecskéi megakadnak bennem, Kevergő képek kísértenének. Gerjedő szelük csak a felszínt kavarja. Mély sötét nyugalmam megtart. Belül néma csend csupán… Kifújom, mi nem az enyém már. Ide érünk mind Önmagunkon át. Homályból élesedő képként látom saját vonalaim. Jó kedélyű ember, nevető lélek, bajusz és borvirág. A …
Zuhanó világ benned úgy szédülök, Hamis vágy árnyába konokul révülök. Leégett, összedőlt, hamu volt, elillant, Pityergő gyerekként magamra maradtam. Szipogva felnézek, várva a vigaszra, Szép lassan rájövök nem is fáj, mihaszna. Lágy elemek veletek nevetek, Múló kegyeket már nem keresek. Hittem és gondoltam, érzetem becsaptam, Felteszem életem! Nem hiszed? Mulattam… Kedvem, ha úgy fordul, még …
Hamis vers ez is, Fennkölt és becsapós. Nem lehet igaz, ki hazug. Mesterkélt próbává silányult az, mit életnyi lehetőség kimerít. Okosan tett tisztelettudat híján, tékozol a halálos idő. Múlik a pillanat, ragaszt a szó. Megszokott körök a homokban. Tétova léptek próbája. Padlóra vetett poros kendő. Ezt vedd fel! Költsd hozzá nyakas indokaidat. Szolgasors jár érte, …
Nézlek és megmarad rögtön a pillanat. Temperamentumod élesen elragad. Így esik jól, hát lehunytad szemed, s nincs meg az út, mi lelkedhez vezet. Mint fűszálra csöppenő hajnali dér, olyan a kecsesen leomló kéz. S ha arcodnak szegletén felkél a nap, mosolyra görbülő ragyogó szép vigasz. Meztelen portrédat rajzolja szemem. Illatod vágyja lélegzetvételem. Keresztbe vetett combjaid …
Képzelet erején alakul, Tétova percekben megfakul. Teremtem tudatlan keserves haragban, Azt hiszem, szertehull… Végtelen életek gomolygó képlete, Éktelen szenvedély. Mosolygó szirének igéző szelleme, Csábító reszketés… Sötétség képébe bújtatott semmiség. Süllyedő csendedért, gondomat eresztem tudatlan mélységbe. Emléke messzeség… Megértés, s felejtés életem… Végzetes tévelygő szóbeszéd. Belőle fakadtam, igézve kutattam magod, mi bennem él. Győr, 2017.03.10.
„Merek, mert szembenézek démonaimmal.” Eleven pillanat volt az első lélegzetvételem… Megelőzte a dermesztő halálfélelem, majd meleg megnyugvás, és határtalan béke. Testetöltöttségem kiszolgáltatottságát azóta is érzem. Sebezhetőségem révén gyűjtöttem jópár heget, és mellé az érzetet, hogy nehogy mégegyszer megtörténjen. Nem akarom, hogy fájjon. Ne érjen szégyen… Valahogy így alakult ki megannyi gátlás, mely nehéz láncaival fékez. …
Mi lehet ez? Csak állok előtte és nézek… Valami gömbölyűt és szépet látni vélek. Közelebb hajlok… Érdekes, tényleg! Tán egy bolygó… Lehet rajta élet? Tovább fürkészem a hatalmas nagyot. Pásztázva cikázó gondolat vagyok… Lám nézd csak, ott van még egy. Belül zöld és fekete, kívül fehéres. Keresem összefüggéseit a megfejtésnek. Minden bizonnyal egy univerzum kép …
Sötét labirintus mélye, Remegve kóvályogsz benne. Bízz bennem testvér! Én létrát ácsolok neked… Saját küzdelmed szétszed. Tervek, kudarcok, rémek, Nyomnak, míg bírja a térded. Aztán lerogysz és vége… Sáros arcomba nézel, Örömmel keresve eget. Vágyak tetejére fekve, Nyújtózz mosoly fellegekbe… 2018.04.17, Győr
Vártalak, majd kerestelek. Sejtelmem sincs, ki talált kire… Van, hogy az emlékek homálya szépít. S van, hogy együtt vágyjuk a régit, Felelősség nélküli könnyed perceket. A mindig ugyanaz változó színe vagy. Hagyd… Csak bátran légy önmagad. Nevess, vagy sírj, én hadd szeresselek. Meg nem ismerhetlek, hogy el ne felejtselek… Budapest, 2019.05.31.