Nem az vagyok, akinek hisztek… Tudom mit beszélek, hisz én is elhittem. Életem sokszor a tétlenség kényelmes ágya lett. Nem akarok kibújni a puha paplan alól. Oly kellemes melegségben telik ott az idő. Féltve őrzöm megszokott helyem. Egy idő után viszont érzékelni vélem, ellustult tagjaim gémberedni kezdtek. Kedvenc szobámban állott a levegő, és a matracot …
Tisztulni szeretnék, érzem erősen… Tele van szeméttel a világunk, így az én világom is piszkosodik. Időnként ki kell takarítsam a bennem felgyülemlett, s rám rakódott ragadós mocskot. Ha nem teszem meg, úgy elönti testem, s elfedi lényem. A lényegem… Hogy mi a módszerem? Egyszerűen megfigyelem, mi is az, ami megjelenik környezetemben, s zavart kelt bennem. …
„Hallgatok, mert saját beavatásom egyéni élménye megoszthatatlan titok.” A valódi hallgatás csendből fakad. Valódi csöndet fegyelmezett figyelem teremthet. Rend, mely követi a legbelső parancsokat. Gondolatok, szavak és érzelmek uralma. Érdemes figyelni, mi késztet beszédre. Mikor áll tiszta szándék mögötte? Szeretek beszélgetni. Tudok hallgatni és figyelni. Ki tudom magam fejezni. A lényeges érdekel, a lényegtelen kevésbé. …
Pedig úgy elindultam volna… S mi tart vissza? Tényleg… mi is tart vissza? Kishitűség? Önbizalom hiány? Mind egy tőről fakad… Okolhatnék másokat, vagy a körülményeket. A jelenben egyiknek sincs létjogosultsága. Bűvös kábulat eredménye mindez. Nézem a gyerekeket… Micsoda energiákat mozgatnak öntudatlan profizmussal. Nincsenek kérdések, s így nincs elakadás. Nem érvényesül az elme, csak a tettek …
„Akarok, mert minden erőmmel csillagaim legyőzésére törekszek.” Lavírozunk… Egyéni akaratunk oly sok féle, ahány csillag van az égen. „Ahogy kint úgy bent. Ahogy fent, úgy lent.” Az univerzum erői hétköznapi életünkben tükröződnek. Így kapcsolataink döntő többsége, egész egyszerűen akarat találkozások halmaza. Mindegy, hogy számunkra megmagyarázhatatlan indíttatásból vagy önös érdekből cselekszünk, a végeredmény ugyanaz. Rajtunk kívülálló …
Apám pálinkáját kortyolgatom… Üvegére a kupakot rá se teszem. Erős. Sőt kissé durva, a nyelvem közepét marja. Mégis jól esik… Ellentmondások vesznek körül. Mindenki nyugovóra tért, s én nem alszok. A legsötétebb nap éjjele, negyed kettő, s a hold lágyan szikrázó fényében mégis mintha nappal lenne. Ámulatba ejt az otthonom. Mennyire gyönyörű itt minden. Szemem …
„Tudok! Mert tudom, hogy végtelenből végtelenbe tartok…” Születésünk csodája, emlékeink közt kutatva szinte fellelhetetlen. Nem túlzás azt állítani, hogy szinte senki sem emlékszik rá, hogy is jött e világra. Sőt, még az azt követő néhány év képei is nagy arányban elvesznek. De ki is az, aki emlékszik? Pontosabban, tapasztalatainkból gyűjtött tudásunkat, lényünk mely részében tároljuk, …
Elfeledett álmok őrzői vagyunk… Behunyom a szemem, s eltűnik minden mesterséges, rideg tárgy a világból. Beton, fém és műanyag… minden mi élettelen egyszer csak volt-nincs… Mosollyal az arcomon veszem észre, s elindulok haza a feleségemhez. Győr-Lébény, 25 km gyaloglás… Érdekes, örülök neki. Az emberek körülöttem a teljes idegi összeomlás szélén. Én mégis nyugodtan lépkedek köztük. …